Egyszer már nekifutottunk, hogy tippeket adjunk az esküvői csoportképek készítéséhez. Úgy látszik, azok a tanácsok és törekvések néhány esetben bizony irgalmatlanul kevésnek bizonyultak. :)
Valószínűleg nem április 1-jén meséljük majd fotós kollégáknak a következő sztorit, mert jó eséllyel azt hinnék, viccelünk: „Képzeljétek, az esküvő remekül lezajlott, a pár nagyon cuki volt, mindenki imádott mindenkit, majd megkapták a képeket, és úgy le lettünk szedve a tíz körmünkről a csoportképek miatt, hogy utána már ezzel is bajuk lett, meg azzal is, de azzal mégsem, majd mégis!”.
Beszéljünk kicsit a csoportképek pszichológiájáról. Hogyan is működik egy csoportkép az esküvőn? Hogyan viselkednek a vendégek? Mi is ott tulajdonképpen a fotós feladata? Az ideális eset az volna, hogy az ifjú pár megáll valahol (mögöttük valami impozáns háttér), majd a család, barátok, rokonok, ismerősök boldogan, mosolyogva „kézről kézre” adják őket, a fotós pedig elkészíti a képet. A valóság viszont ennél sokkal kiábrándítóbb. Az emberek ugyanis nem szeretnek szerepelni. Néha szinte kérvényt kell nekik benyújtani, hogy méltóztassanak már odaállni a pár mellé, nem a mi két szép szemünkért, hanem a pár miatt, hisz nekik lesz igazi emlék egy-egy csoportkép. Na, végre erőt vesznek magukon. Kicsit azért húzzunk bele, mert megy az idő, csókolom. Odaállnak, ahogy saját testtartásuk engedi. Nagyszerű! Akkor mindenki rám néz! Mosoly. Mondom mosoly! Na, hát ez is több mint a semmi. Mari néni persze jobbra tetszett nézni… Oké, próbáljuk újra! Most kérném, hogy tényleg mindenki rám nézzen! Mari néni?! Köszönöm, kérjük a következőt! Sajnos ritka az olyan páros és násznép, mint Ági és Istváné, akinek fent láthatjátok az egyik csoportképét. Vidám, laza, nem a szokványos. Öröm volt nekik is spontán pózolni, és öröm volt nekünk is fotózni.
Fotós szemmel két faktor van, ami jelentősen meghatározza, hogy milyenek is lesznek majd a csoportképek, ez pedig a rendelkezésre álló idő és a helyszín. Lényegében másodpercek alatt kell dönteni, hogy mi legyen pl. a háttér, és bizony ott helyben, azonnal mérlegelni kell mindent. Mennyire lehet, és mennyire érdemes A pontból B pontba mozgatni a teljes násznépet? És ismétlem, a TELJES násznépet! Lehet, hogy az étterem másik oldala sokkal jobban mutatna háttérnek, de oda „átvonszolni” mindenkit… Egyszerűen nem kivitelezhető. Vagy mit válasszunk: hunyorgó embereket, Nappal szembe vagy ellenfényt, mindenki Nappal háttal, a háttérből meg majd marad valami? De talán a háttérnél is kritikusabb lehet a rendelkezésre álló idő. Mindjárt kezdődik a polgári és van 20 percünk 80 emberre? Polgári után meg már ránk esteledik és a menyasszony mindenképp kültéri csoportképeket szeretett volna? Bármilyen okból kifolyólag is áll ilyen kevés idő a rendelkezésre (szervezési hiba, csúszás), ott és akkor kell megoldani a dolgot. De bármelyik kép is sikerüljön rosszul, nem a fenti 2 dolog az, amiért „előveszik” az embert, és innentől lesz a csoportképek készítése már nem csupán technikai kihívás, hanem kőkemény pszichológiai eset:
Egy fotós egy adott esküvőn örülhet, ha a párt másodjára vagy harmadjára látja az életében, a násznép közül viszont senkit nem ismer, nem is nagyon ismerhet. Végig lehet menni az elvártakon, miszerint örömszülők, tesók, szűk család, tanúk, közeli barátok, stb, de egy fotós mégis honnan tudná, hogy kivel életbevágó, hogy készüljön csoportkép? Aki annyira számít, az nem megy oda magától? Vagy a pár hirtelen leblokkol, és elfelejt szólni az adott családnak, az adott család meg épp elkóborolt valamerre? De ezt össze lehet(ne) írni előre, és oda lehet(ne) adni a vőfély/cm-nek, hogy szólítgassa az embereket. Vagy ha nincs senki, aki koordinálja az esküvőt, akkor egy ismerősnek. Oda lehet adni a fotósnak is, de a fotós inkább fotózzon, és figyeljen másra, nem? A helyzet egy alternatív verziója még, amikor az esküvő után pár héttel a pár megkapja a képeket, de hoppá, hiányzik pár család, viszont a pár emlékszik (!) rá, hogy készült ilyen vagy olyan csoportkép, de valójában nem készült. A fotós szinte biztos, hogy nem emlékszik már rá, hogy kivel készült, kivel nem, de ha nem törölt képet fotózás közben, akkor nem készült kép. Egyéb védekező megoldás lehet egy GoPro vagy más mini kamera alkalmazása a teljes csoportképfotózás alatt, mert ha a felvételen sincs az említett család, akkor lehet, ismétlem lehet, hogy a pár rosszul emlékszik. :) De ez a szituáció mindentől függetlenül kényes marad, hisz bárkinek is legyen igaza, attól még nem lesz kép az adott családdal.
Nos, kérem, az a póz az adott vendég testtartása. Nem annyira nehéz valaki mellé odaállni, átkarolni, és a kamerába nézni, de ez mégsem megy mindenkinek. Az, hogy nem húzta ki magát, az a fotós hibája? Az, hogy grimaszol végig, a fotós hibája? Erről nyilván csakis a fotós tehet, hisz miért nem szólt! Miért nem szólt annak, meg annak, meg annak, meg annak a vendégnek? Miért nem vette észre azon az 1 cm-es keresőjében, amin keresztül a világot látja, hogy valaki bénán áll? Miért nem nagyított bele utána a képbe (vagy minden képbe!), hogy láthassa a vendég pózának sutaságát? Talán mert… ahogy a vendégeket sem ismerjük, úgy a testtartásukat sem? De ez csak tipp. :) Be lehetne állítani mindenkit, hogy az tökéletes és előnyös legyen (már a fotós szerint, a vendég ki tudja, mit szólna hozzá), menne is vele szépen az idő, és a 80 emberből sorra kerülhetne mondjuk 20. Vajon ez mennyivel lenne jobb megoldás? Persze nem kivitelezhetetlen, hogy az esküvő délelőttjén a csoportképekre rászánunk 2 órát és akkor ott minden szépen a helyén lesz, de azért lássuk be ez igen komoly logisztikát kívánna mindenkitől, ezért ritka is, mint a fehér holló. :)
Mi minden esetben igyekszünk több képet készíteni egy adott csoportról, pont azért, hátha valaki belepislog egy képbe. És a következőbe. És a következőbe is. De talán a negyedik jó lesz, viszont ott meg más pislogott bele! Ilyen esetben ki lehet választani a legjobb képet, majd átcserélni a szemeket egy másik képről, ahol nyitva van. Előfordul, hogy mondjuk egy nagy csoportképnél nem vesszük észre az utómunka során, hogy valakinek be van csukva a szeme? Előfordul, igen. Mi sem vagyunk tévedhetetlenek. Viszont ha a pár ezt jelzi, akkor javítjuk? Ha megoldható (vagyis van más kép, aminek segítségével lehet javítani), akkor feltétlenül, igen. És vajon ez után, egy köszönöm helyett jogosan jár a lecseszés, hogy milyen „felületesen” dolgoztunk, mert miért nem így adtuk át eredetileg, ha most meg tudtuk javítani? Nincs több kérdésünk. :)
Erről egy roppant érdekes tanulmányt lehetne írni, hogy már 2-3 ember is hány különböző helyre képes nézni egy adott, jól látható pont helyett, külön kérés ellenére is. A jól látható pont természetes a fotós, aki fényképezővel a kezében, pár méterre előttük ál (viszonylag nehéz eltéveszteni), a különböző hely pedig bármi más a világon. És ezt a jelenséget sosem fogjuk megérteni. Miért olyan nehéz 3-4 mp-ig egy helyre nézni? Főként, hogy meg is kérjük rá a vendégeket, és meg is mondjuk, hogy hova nézzenek. De nem, sokaknak ez egyszerűen nem megy. Csinálhatunk 10 képet is a csoportról, de ha valaki egyfolytában a „csillagokat bámulja”, akkor az egyik képen sem néz majd ránk. És erről is nyilván a fotós tehet, nem igaz? :)
Szóval a csoportkép készítés könnyen ingoványos talajjá válhat, mert hiába figyelünk a háttérre (arra, hogy mi legyen a háttér, meg arra is, hogy jó esetben ne kóvályogjon ott senki), hiába mondjuk az embereknek, hogy lépjenek közelebb egymáshoz, hogy ne legyen akkora tátongó űr közöttük, hiába kérjük el a táskákat, kabátokat, poharakat, hogy ne legyenek zavaró elemei a képnek, hiába adunk tanácsot, hogy a zakó melyik gombját illik begombolni, hiába hívjuk fel az emberek figyelmét, hogy ránk figyeljenek, hiába kérdezzük meg biztonságképp többször is, hogy szeretne-e még valaki közös képet az ifjú párral… bizony néha ez kevés. Úgyhogy idén megnézzük, hogy melyik kezünkbe harapjunk: addig ne készítsünk képet, amíg mindenki ránk nem néz, normálisan nem áll, normálisan nem néz, nem üres a háttér, stb, ki tudja mennyi idő is megy majd el vele, és lehet, valakire így már nem jut idő, vagy inkább pörgessük picit a dolgokat, ahogy eddig is tettük… Bárhogy is lesz, a szökő évente lecsapó hullámokra valahogy mindenképp felkészülünk. :)
írta: Zoli
