A 2017-es év egy rendkívül fontos év volt számunkra, ebben az évben kezdtünk el ugyanis a fotózás mellett videózással is foglalkozni! Nem külön, vagyis önmagában videózást nem vállalunk esküvőn, csak és kizárólag fotózás mellé választható! Hogy részletesen bemutathassuk a miérteket és hogyanokat, egy képzelt riportot készítettünk, amiben mindenre fény derül!
Viszont ha csak magára a csomagra vagy kíváncsi, egy << gyors kattintás >>, és már olvashatod is!
A Cinema+ csomagot.
Igen, úgy van. Ami kvázi egy piaci rést hivatott betölteni. Ugyanis jellemzően az a tendencia, hogy a fotósok / videósok aránya 30-60% százalék között ingadozik évente, mármint azokon az esküvőkön, ahol mi fotózunk persze, merthogy ezt vettük 100%-nak. :) Egyik évben több a videós, a másikban kevesebb. Olyan szinuszos hullámzás figyelhető meg. Volt olyan évünk, ahol nagyjából az esküvők alig harmadán volt csak videós kolléga.
Ez kevésnek számít?
Meglehetősen. De a magyarázat is érthető mögötte: a mi párjainknak általában sokkal fontosabb a fotó, mint a videó, mivel előbb veszik elő a szipi-szupi albumukat, mint mondjuk a 3 órás nyersanyagot. Amit mondjuk meg is tudunk érteni.
Vagyis a párjaitok többsége nem is igazán szeretne videót az esküvőjükről?
Nem egészen erről van szó. Sokan szeretnének, körbe is néznek a piacon, de nem találnak olyat ár/érték arányban, ami egyezne azzal, amit ők szeretnének, vagy amit még hajlandóak lennének jó szívvel kifizetni érte. Ezért inkább lemondnak róla, és picit többet szánnak a fotókra, de azok tényleg legyenek olyanok, amiket örömmel vesznek elő sok-sok év múlva is!
Mennyire nehéz jó videóst találni?
Eléggé, bár fotóst se könnyű… [nevet] Sok videós van, ahogy sok fotós is, na nem tízmillió’! Viszont kevés az igazán jó. Aki jó, vagyis valóban minőséget nyújt, az meg drága. Ezt a pénzt sokan már sajnálják kiadni. Van az a szint, ami alatt meg nem nagyon érdemes keresgélni! Volt, aki inkább vett egy új kézikamerát abból a pénzből, amit videósra szánt, és megkérte az egyik rokont, hogy vegye fel a szertartásokat – ez volt számukra a legfontosabb -, meg ha épp eszébe jut, akkor a nap folyamán egy-két dolgot. És pontosan itt jön a képbe a Cinema+ csomag. Ez egy olyan elképzelés a részünkről, amit a fotózás mellett be merünk vállalni, szigorúan úgy, hogy nem megy a fotózás rovására! Egy polgári vagy egyházi szertartás jellemzően statikus, kevés a mozgó esemény. Ezért itt fix helyre nyugodtan le tudunk tenni két kamerát, és fel tudjuk venni az egész eseményt. Mivel lesz ez több, mint egy rokon felvétele? Hogy figyelünk a hangra is, mivel igazából az elhangzott szavak a fontosak, ezért azt külső hangrögzítővel vesszük fel. Mind a kép, mind a hang felvételét meg tudjuk oldani a fotózás mellett.
A technikáról mit tudnátok elmondani?
A technika (görögül művészi, mesterség szerinti), többértelmű szó, valamely művészi vagy ipari tevékenységre szükséges segédeszközök és eljárások összessége. :) De ha nem a Wikipedia-ból másoljuk a választ, akkor hiába tűnik egy pici, egyszerű gépnek, a Canon G5X-ünkkel remekül tudunk videózni, főleg közeliket. A fix, hosszabb, statikus dolgokat pedig egy Sony FDR-AX53-mal vagy pedig egy GoPro Hero-val vesszük fel. A hangot Tascam és/vagy Zoom felvevőkkel rögzítjük. Ez idővel biztosan bővül majd, pl. a Panasonic MILC vonalával esetleg, de jelenleg ez a repertoár.
És mit szólnak ehhez a mozgókép rögzítő kollégák?
Nem tudnak róla! [nevet] De talán ezt a legfontosabb megérteni, és mérlegelni, hogy mi nem helyettesítjük a videós / cinematográfus kollégákat, mert nem ez a célunk! Aki fel szeretne kérni esküvői videóst, ne mondjon le róla, ha kell, mi magunk ajánlunk valakit! Mi azokat a párokat célozzuk meg ezzel a szolgáltatással, akik egyrészt minket kérnek fel az esküvőjük fotózásra, és bár szeretnének videót is, hajlandóak némi kompromisszumra.
Milyen kompromisszumra kell számítaniuk a pároknak?
Mielőtt erre válaszolnék, gyorsan kitérnénk arra, hogy mit adunk még a csomagban. Tudod, előbb kell elhinteni a jó dolgokat, hogy jöhessenek a “kevésbé jók”. Ahogy a szertartásokat, úgy a nyitótáncot is rögzítjük, és vágatlanul át is adjuk, illetve a nap folyamán számos apró snittet veszünk még fel, amikből majd összevágunk egy nagyjából 2-4 perces videót, amit hát nevezzük mi is “Highlight” klipnek, mint a videósok, csak mert a Lowlight, Event klip vagy épp a Happening Movie elnevezés kissé bután hangzik. Ha a buli jónak ígérkezik, még akár azt is timelapse-eljük! És hogy hol van a keccs’? Mint mondtuk, a szertartásokat rögzítjük, amik 98%-ban statikus anyagok lesznek. De fel lesz véve, nem kell ezért a párnak videó kamerát beszereznie és valakit megkérnie, hogy az LCD-t figyelje, ne őket, és a hang is hallható lesz, ami nem egy elvetendő szempont. Másrészt el kell fogadniuk, hogy lesz olyan esemény, amiről egy snitt sem készül, mivel azt vagy nem tudjuk megoldani, vagy egyszerűen csak nem tudunk beállni videóra (is), hisz még mindig a fotózásé a fő prioritás! A hangsúly a két-három statikus eseményen van, a Highlight videó amolyan grátisz, amivel azért legjobb tudásunk szerint igyekszünk visszaadni a Nagy nap hangulatát, igényes snittek keretében. A mi részünkről a kompromisszum, hogy nem megyünk teljes videós arzenállal (slider, steady, fél tonna állvány, stb), mert azt már tényleg nem tudnánk összeegyeztetni a fotózással! Azon párok, akik úgy gondolják, hogy ezekkel a megkötésekkel együtt tudnak élni, szerintünk jól választanak fotóst is és “videóst” is, és még a szolgáltatói asztalnál sem kell plusz egy-két főre teríteni. :)
Köszönöm, hogy bemutattátok a Cinema+ csomagotokat!
Köszönjük, hogy megírhattuk a kérdéseket. :D
Bori és Zoli voltunk, reméljük csomagunk kellő fogadtatásra talál.
Bármilyen további kérdésetek lenne a csomaggal kapcsolatban, keressetek minket bizalommal.
Avagy mit nyújt számotokra ez a csomag?
1) A szertartások (egyházi, polgári) és a nyitótánc teljes felvételét, a hangot külső hangrögzítővel felvéve! Fix helyről történik a felvétel, és ha az idő engedi (jellemzően a templomban), akkor készül csak néhány közeli vágókép rólatok vagy a násznépről. Ezt a két eseményt vágatlanul megkapjátok.
2) A nap folyamán számos apró snittet készítünk, a készülődéstől kezdve egészen a buliig, amennyiben ez a fotózás mellett megoldható. Ezekből a snittekből egy nagyjából 2-4 perces videót is összevágunk!
Álljon itt egy kis kedvcsináló Highlight videó:
YouTube csatornánkon még számos klippet találhatsz!